
A fodrász, a közértes, a kisiskolás nagy kedvence lett Ungvári Miklós. Olimpiai ezüstérmes cselgáncsozónk az Exatlonban mérette meg magát, kiesése után pedig ismét belevetette magát a tokiói olimpiai felkészülésbe.
– Majd’ három hónap a világ másik felén. Elzártan a
családtól, a barátoktól, a mindennapi hírektől. Nyitott, örökmozgó,
extrovertált emberként hogyan bírta az Exatlont?
– Nagyon
jól, igazán élveztem ezt a játékot, bár az izoláltság tényleg furcsa
volt. Az edzőtáborozások alatt hozzászokunk az elzártsághoz, de ez egy
kicsit más volt, hiszen nem kommunikálhattunk a külvilággal. Közepesen
telefonnyomkodósnak tartom magam, nem vagyok mobilfüggő, hiszen egy-egy
versenyen kibírom, hogy egy, akár két napig sem nyúlok hozzá, de azért
olykor jó lett volna rácsatlakozni a világra. Nem a mozdulatsor
hiányzott, hanem az, hogy érjen valami más inger, hogy beszéljek a
családommal, a barátaimmal, hogy tudjak a dzsúdó eseményeiről vagy a
lovaimról, kézbe vegyek egy újságot, egy könyvet.
–
Korábban sok sportoló csatlakozott, ha nem is ilyen jellegű műsorhoz, de
a realityhez hasonló vetélkedőkhöz, és valljuk meg, nem mindig tett jót
a népszerűségüknek a döntés. Az ön esetében azonban jónak tűnik a
visszacsatolás, hiszen a fodrász, a közértes, a házmester is arról
beszél, „milyen jó arc ez a Miki”…
– Tényleg? Ennek örülök,
és nem magam, sokkal inkább a sportágam miatt. Azért vállaltam el a
szereplést, mert szerettem volna népszerűsíteni a dzsúdót, a klubomat,
az én hozzáállásomon keresztül megmutatni, hogy kik is vagyunk
valójában. Másrészt nem tagadom, az is a célom volt, hogy támogatókat
találjak. Mert bár olimpiai ezüstérmes vagyok, a sportágam elitjébe
tartozom, nincs szponzorom, hátterem. A cselgáncsozó mellett most egy
kicsit megismerhették Ungvári Mikit, az embert is, aki lehet, hogy
megéri a figyelmet, a segítséget. Amikor hazajöttem, sok-sok levelet
olvastam el, amit a műsor alatt küldtek nekem az emberek, és azon kívül,
hogy rengeteg biztatást kaptam – hogy jó néhány gyerek miattam
érdeklődik a cselgáncs iránt, hogy példának okáért sok srác Exatlon
Unginak öltözött farsangkor –, voltak igazán megható történetek is.
– Például?
–
Például írt egy apuka, aki elmesélte, hogy kilencéves gyermeke egy
betegség miatt újratanul járni, s én vagyok a példaképe, én adom a
motivációt a mindennapjaihoz. Tízgyermekes családból származom, tudom,
hogy mit jelentenek a nehézségek, s ez a történet nagyon megérintett.
Már felvettem velük a kapcsolatot, szeretném őket a közeljövőben
meglátogatni. A műsort követően egyébként sok felkérést kaptam, így elég
zsúfolt lesz a nyár – de örülök, hogy megnőtt az érdeklődés irántam és a
sportágam iránt. Legutóbb talán a londoni olimpia után éltem meg
hasonlót.
– Akkor egy sikeres olimpia után volt, most másfél évvel előtte áll. Kell féltenünk?
–
Mitől? Hogy nem találom meg az arányokat? Szerintem ezzel nem lesz
problémám, hiszen sok-sok év munkája, tudása, tapasztalata van mögöttem,
bennem. Az Exatlon arra is jó volt, hogy ismét kiéheztem a dzsúdóra,
mert inkább játékos mozgás volt számunkra ez a sportvetélkedő. A műsor
alatt nagyon hiányzott az igazi edzés, a speciális munka, amelyet a
mindennapokban végzek. Kint például készítettem magamnak egy húzódzkodót
is, hogy valamelyest kondiban tudjam tartani magam. De visszatérve a
kérdésére: nem kell félteni, hiszen ismerem a receptet. Egyszerűen
vissza kell állnom a munkába, és össze kell szednem magam. Ezt a múlt
héten már el is kezdtem, hiszen a válogatott társaimmal együtt a
törökországi Antalyában voltam nemzetközi edzőtáborban. Jól sikerült ez
az egy hét, de azért őszintén megmondom: rendesen elfáradtam. Kell idő,
hogy visszajöjjön az állóképességem, biztosabb legyen a technikám, és
bevállalósabb legyek.
– Vagyis arra még várni kell, hogy versenyen láthassuk?
–
Már volt versenyem. Igaz, nem dzsúdóban, hanem távlovasként. Már túl
vagyok egy nyolcvan kilométeres kvalifikációs versenyen, s hamarosan
Somorján szerepelek egy nemzetközi megméretésen, amely az egyik
kvalifikációs verseny lesz az angliai Európa-bajnokságra. Mert nemcsak
cselgáncsban, lovaglásban is szeretnék kilépni a nemzetközi porondra.
– Nyughatatlan?
–
Mindig is az voltam. Nekem a mozgás, a pörgés a lételemem, sporttal
pihenem ki az edzéseimet, mindig is így működtem. Hogy cselgáncsban
mikor kerülök vissza a körforgásba? Ha a formám engedi, akkor szeretnék
már a májusi baki Grand Slam-viadalon szőnyegre állni, ha nem, akkor a
következő cél a minszki Európai Játékok lesz, amely a mi sportágunkban
egyben Európa-bajnokság is. Jó lenne úgy visszatérni, mint tavaly a
vállműtétem után, amikor megnyertem a budapesti Grand Prix-t, de ezen
még dolgozni kell.
Pánczél Gábor, férfi szövetségi kapitány: – A gatyába rázás időszaka van Mikinél, de nincs ok az aggodalomra. Mert ő olyan volumenű klasszis, akkora tehetség, hogy ezt könnyedén megoldja. Azt hiszem, ez a három hónapos szünet az előnyére fog válni, az Exatlonban feltöltődött, s kiéhezett a dzsúdóra. Ha visszanyeri az állóképességét, nem lesz akadálya annak, hogy ott legyen a tokiói olimpián.
(Forrás: nso.hu)