
A judósok számára szombaton rajtol az idei Európa-bajnokság, amelyet a négy esztendővel ezelőttihez hasonlóan az Európa Játékok keretében rendeznek meg. Tizenhét magyar versenyzőnek szurkolhatunk!
Különösen fontos szerepet kapott a 2019-es
Európa-bajnokság. Nemcsak a minszki Európa Játékok miatt emelkedett még
magasabbra a presztizse, de a 2020-as tokiói olimpiai szempontjából is
igen fontos pontokhoz lehet jutni Fehéroroszországban. Különleges is ez
az esemény, hiszen a „hagyományos” Európa-bajnokságoktól eltérő a
szisztémája, a világranglista alapján lehetett rá indulási jogot
szerezni.
A mieink közül ez tizenhét versenyzőnek sikerült,
szombaton hat, vasárnap öt, hétfőn pedig hat egyéni indulónkért, kedden
pedig a csapatversenyben résztvevő magyar válogatottért szoríthatunk. A
fehéroroszországi viadalra negyvenkilenc ország négyszáz versenyzője
nevezhetett.
Valljuk be, a televíziós közvetítéseket tekintve
az Európa Játékok nem kedvez a judo szerelmeseinek, hiszen amíg egy
„hagyományos” Eb teljes délutáni programját műsorra szokták tűzni a
hazai televíziós társaságok, az EJ miatt ezúttal erre nem kerül sor. A
minszki multisport esemény egyes jeleneteit az M4Sport programjában
láthatjuk majd.
Ami az esélyeket illeti: a már vázolt okok
miatt talán a megszokottnál is nehezebb lesz érmet szerezni az idei
kontinensbajnokságon, de reményeink szerint nem térnek majd haza a
mieink dobogós helyezés(ek) nélkül. Európa-bajnoki éremhalmozónk, a már
sorozatban tizenegy medált begyűjtő Csernoviczki Éva az első
versenynapon kezd, akárcsak a világbajnoki bronzérmes, Európa
Játékok-ezüstérmes Karakas Hedvig, mindketten eljuthatnak a dobogóig.
Szombaton a háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós, fivére, az
Eb-bronzérmes Ungvári Attila kerülhet az érem közelébe, vasárnap pedig a
vb- és Eb-ezüstérmes Tóth Krisztián mellett a nagy visszatérő, a 100
kilogrammos Grand Slam-győztes Cirjenics Miklós szereplésében is
bízhatunk. Természetesen a többiek sem véletlenül kerültek be a magyar
Eb-csapatba, valamennyien képesek lehetnek kiugró eredmény elérésére.
Nagy András szakágvezetőtől megtudtuk, hogy a versenyzők mellett a
csapattal tart a két szövetségi kapitány, Pánczél Gábor és Toncs Péter,
az edzők közül Bíró Tamás, Csák József, Csernoviczki Csaba, Hangyási László és Kovács Sándor,
továbbá Nagy András sportigazgató. Az Európa Játékokon – az Európai
Judo Szövetség felkérésére – nemzetközi bírónk, Gosztonyi Balázs is
szerepet kap.