Ott szeretne lenni a 2020-as tokiói nyári játékokon is a háromszoros világbajnoki bronzérmes, olimpiai második helyezett judós, Ungvári Miklós. Ez lenne az ötödik ötkarikás fellépése.
A harmincnyolc éves klasszisnak nem a judo volt a gyermekkori álma, de kedvenc sportágainak űzésére nem volt pénze a családjának.
„Motokrosszozni vagy bokszolni szerettem volna gyerekkoromban, de előbbit nem engedhettük meg magunknak, utóbbitól pedig óvott az édesanyám – mondta a Népszavának a háromszoros Európa-bajnok klasszis. – Kilencévesen láttam meg Bíró Tamás hirdetését az újságban, amiszerint új judoszakosztályt indít Cegléden. Sohasem felejtem el, amikor először mentem le a terembe; olyan volt, mintha nindzsákat láttam volna. Hajlongtak, küzdöttek, aztán megint hajlongtak. Egyből magával ragadott a közeg.”
Ungvári Miklós rendkívül mozgékony gyermek volt. Megállás nélkül csinálnia kellett valamit: hajat húzott, kavicsokat rugdosott, vagy megállás nélkül beszélt. Így – az energialevezetés céljából – tökéletes választásnak bizonyult a judo.
„Mindig vonattal jártunk a versenyekre – emlékezett vissza a régi időkre. – Persze, gyerekként ugrattuk még a másikat; gyakran azzal szórakoztunk, hogy belepakoltuk a sín töltőkövét valakinek a táskájába. Volt olyan, hogy csak a terembe érve vette észre a kiszemeltünk. Általában nagyokat nevettünk az ehhez hasonló csipkelődéseken.”
A 2012-es londoni nyári játékokon Ungvári Miklós egy lépésre került attól, amiről az 1992-es, barcelonai játékok óta álmodik: az olimpiai bajnoki cím.
A magyar öt győztes mérkőzés után Lasa Savdatuasvilivel találta szemben magát a fináléban. A grúz korán megszerezte az előnyt egy jukó értékű akcióval. Tizenhárom másodperccel a vége előtt állásból folytatták. Savdatuasvili menekült, Ungvári pedig még egy dobást próbált indítani. Mindhiába, hiszen sikeresen védekezett ellenfele, ezzel ő lett a bajnok.
„Inkább csalódott voltam, mint mérges – emelte ki a judós. – Elbuktam a legnemesebb célom kapujában. Hónapok kellettek ahhoz, hogy realizáljam az ezüstérem szerepét az életemben. Persze, átértékelődött, amikor mérlegre tettem, mennyi munka, támogatás kellett ehhez. Nem azért segített éveken keresztül a családom és az edzőm, Bíró Tamás, hogy összetörjek emiatt. Hálás vagyok nekik és a sportnak, hogy ezt átélhettem.”
Ungvári Miklósban számtalanszor megfogalmazódott, hogy ideje lenne felhagynia a sporttal. A legbiztosabb akkor volt ebben, amikor a 2017-es, budapesti világbajnokság után meg kellett műteni.
„Szalagszakadás volt a vállamban. Már a vébé előtt tudtam, hogy operációra van szükségem, és úgy véltem, ez lesz az utolsó verseny, amin tatamira állok. Féltem és izgultam a beavatkozás miatt. Amikor rendbe jöttem, gondoltam, miért ne próbálhatnám ki magam a jövő évi Grand Prix-n.”
Nemcsak kipróbálta magát, meg is nyerte a megméretést.
Ez pedig tökéletes visszajelzés volt számára, hogy a tokiói olimpia felé
vegye az irányt.
„A bizonyítási vágy motivál még mindig. Az,
hogy megmutassam a fiataloknak, ennyi idősen is oda lehet érni a
legjobbak közé – hangsúlyozza a klasszis. – Az iránytűm már javában
Tokió felé mutat. Tudják, hogy még itt vagyok, számolnak velem. A
játékok után szinte biztos, hogy búcsút intek versenyzőként a judónak,
de ott akarok lenni az ötödik olimpiámon. Már csak azért is, hogy Kovács
Antalnak meg tudjam mondani, legalább ebben megelőztem őt (Kovács Antal
négyszer szerepelt az ötkarikás játékokon – a szerk.)” – zárja le
Ungvári Miklós viccesen a beszélgetést.
