
Már csak a bakui Grand Slam-torna és a minszki Európa Játékok (a judóban Európa-bajnokság) van hátra az olimpiai kvalifikációs sorozat első feléből. Helyzetkép, javítani valókkal.
Mindjárt vége az első esztendőnek, már csak a májusi
bakui Grand Slamen és a júniusi minszki Európa-bajnokságon szerzett
pontok kerülnek fel az olimpiai ranglistára. A félidőhöz közeledve
kevésbé rózsás a kép, mint néhány hónappal ezelőtt, de akár megnyugtató
is lehet, hogy a java még csak most következik: a kétéves kvalifikációs
időszak első felében szerzett pontok csak felerészben számítanak, a
második évben, vagyis a 2019 májusától 2020 májusáig terjedő időszakban
kétszer annyi pontot lehet majd a „táblára“ felírni.
Időről
időre igyekszünk összefoglalni, hogy az olimpiai kvalifikációs
sorozatban gyűjtött pontok alapján hogyan állnak legjobbjaink. Az év
negyedik összegzésében új helyzettel kell ismerkednünk: mindeddig nyolc
potenciális magyar indulóról számolhattunk be, ráadásul az első olimpiai
csapatversenyben is kvalifikációra álltunk.
Jelenleg azonban öt versenyzőnk áll befutó helyen, a
hatodik pedig szabadkártyával lehetne ott 2020-ban Tokióban, a csapatok
versenyében viszont „lyukas“ az egyik súlycsoportunk.
Amint
ismeretes, csak nagyon komoly kritériumok teljesítése esetén indíthatja
egy-egy ország a válogatottját is Japánban, ehhez mind a hat érintett –
illetve az ezekhez „passzoló” – súlycsoportban kvalifikációt kell
szereznie. Emlékeztetőül: a judo új, vegyes csapatversenyében három női
(57, 70 és +70 kg), illetve három férfi (73, 90 és +90 kg) súlykategória
szerepel. Nekünk most a férfi felső súlycsoport hiányzik, a
betöltéséhez megfelelő lenne egy kvóta a 81, a 100 vagy a +100
kilogrammban.
Ami az egyéni helyeket illeti, ha most
zárulna a sorozat, hat magyar induló lehetne Tokióban – a legutóbbi két
játékokon, Londonban és Rio de Janeiróban nyolc-nyolc indulónk volt. Nem
történt változás az élen, Tóth Krisztián továbbra is a teljes
kvalifikációs rendszer legjobbjai között van, kis túlzással már tatamira
sem kellene lépnie Tokióig, olyan sok pontot gyűjtött.
Megtartotta erős pozícióját Csernoviczki Éva, olimpiai bronzérmesünk
jelenleg a tizennegyedik befutó helyen áll súlycsoportjában. Ugyancsak
jó helyen áll Karakas Hedvig és Pupp Réka, de a hónapok óta nem
versenyző Ungvári Miklós is kvótás helyen áll jelenleg.
Nagyon
éles a harc a női 70 kilogrammban, ahol a súlyos műtét után
rehabilitációját végző Gercsák Szabina kicsúszott a kvalifikációs
helyekről, de jelenleg övé lenne az az egy kontinentális kvóta, amelyre
jó eséllyel építhet a magyar válogatott.
Ami a többi
súlycsoportot illeti, bizakodhatunk a 81 kilogrammosok között Ungvári
Attila szereplésében, a ceglédi versenyző jelenleg csupán négy pontnyi
lemaradásban van a kvótás helyektől. Ugyancsak reménykedhetünk a 100
kilogrammos kategóriában, ahol Ohát Zalán is gyűjtögeti a pontokat, de a
hosszas kihagyás után hamarosan visszatérő Cirjenics Miklós is
megmutathatja, néhány hónapja még nem véletlenül volt a világranglista
legjobbjai között. A nőknél a 78 kilogrammos Salánki Evelin is
kvótaközelbe kerülhet, de természetesen a hátralévő versenyeken még
mindenkinek van esélye az előrelépésre.

Akik április 12-én teljesítik az olimpiai kritériumokat:
1. Tóth Krisztián (Pénzügyőr SE, 90 kg, 2. az olimpiai rangsorban súlycsoportjában) 2185 ponttal
2. Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya, 48 kg, 17.) 886
3. Karakas Hedvig (BHSE, 57 kg, 14.) 877
4. Pupp Réka (Atomerőmű SE, 52 kg, 18.) 703
5. Ungvári Miklós (Ceglédi VSE, 73 kg, 24.) 652
6. Gercsák Szabina (DVTK-Miskolci JC, 70 kg, 31.) 459*
(* kontinentális szabadkártyával indulhatna az olimpián)
(Forrás: judoinfo.hu)